Egy fürdőszoba lehet kicsi vagy nagy, modern vagy retró, egy dologban mind megegyezik: a kád vagy zuhanykabin a lelke. Nem létezik általános érvényű igazság, hogy melyik jobb a másiknál, sem a szakértők, sem pedig a laikusok nem tudnak egységes véleményre jutni.
Az igazság az, hogy mindkettő mellett szólnak pozitívumok és negatívumok, így egyénileg kell mérlegelnünk, melyiket szereljük be otthonunkba. Sokan azt állítják, a zuhany higiénikusabb módszer a tisztálkodásra, hiszen a szennyezett víz elfolyik, mások pedig azzal érvelnek, semmi sem pihentet jobban, mint elnyúlni egy kád gőzölgő vízben.
Mielőtt véglegesen döntenénk, melyik mellett tesszük le a voksunk, érdemes kikérni egy beszereléssel foglalkozó szakember véleményét is. Ha jó vízszerelő Budapesten kellene éppen, mindenképp látogassunk el a Víz-, Gáz-, Fűtésszerelő 24 oldalára, ahol rengeteg hasznos információt találunk pró és kontra a témában.
Ami a frissítő zuhany mellett szól
Zuhanykabinból sokféle létezik, ahogy az említett szerelő weboldalán is sok minden kiderül erről, de két főbb csoportba sorolhatók ezek. Az épített zuhanyzó általában építkezés vagy egy nagyobb felújítás során kerül a házba, nagy előnye pedig a variálhatóság, hiszen olyan méretben és formában készíti el a szakember, ami pontosan megfelel az elképzeléseinknek.
Az egyedi megjelenésnek is csak a képzeletünk szabhat határt, az áruházak polcai roskadoznak a szebbnél szebb burkolatok alatt. Aki volt már hasonló helyzetben, az tudja, hogy könnyebb tízet választani közülük, mint egyet, ami a majdani fürdőszobánkat díszíti majd.
A készen vásárolt kabinok nélkülözik ezt az egyediséget, viszont sokkal egyszerűbb őket összerakni, és nem jár nagyobb bontással a beépítése. Előfordulhat, hogy a kész kabin választása némi kompromisszummal jár, de ma már olyan sok méret és típus létezik belőle, hogy valószínűleg megtaláljuk a fürdőszobánkba pontosan passzoló terméket.
Különösen az utóbbi esetén lehetünk hajlamosak azt hinni, magunk is nekiláthatunk a beépítésnek, ez a megoldás azonban számos hibalehetőséget tartogat, ami megkeserítheti a szép, új fürdőszobánk felett érzett örömünket.
Amennyiben rosszul rögzítjük a tálcát, vagy rosszul kötjük össze a csöveket, komoly szivárgással és ázással számolhatunk, egyes elemek pedig le is szakadhatnak, ami nem csak a kabinban tehet kárt, hanem szerencsétlen esetben a zuhanyt használó személyben is.
A „VízGázFűtésszerelő24” a nap 24 órájában hívható, ha úgy döntünk, hasznunkra válna egy tapasztalt vízszerelő Budapest vagy Pest megye határain belül.
Akrilkádak, a béke szigetei
Amennyiben fürdőszobánk központi elemeként egy kényelmes kádat képzeltünk el, számtalan méret, szín és forma közül válogathatunk az áruházak kínálatában. Ma már leginkább akrilkádakkal találkozhatunk, amelyek elsősorban a hőmegtartó képességük, valamint kisebb súlyuk miatt szorítják ki a hagyományos lemez- vagy öntöttvas kádakat.
Bár az akrilkádak mellett számtalan érv szól, szintén nem érdemes úgy dönteni, önállóan végezzük el a beépítését a fürdőszobába. Tapasztalat hiányában könnyen elkövethetünk olyan hibákat, amelyek hatására a kád később deformálódni vagy csavarodni kezd, sőt, át is szakadhat, amit bizonyára senki sem szeretne megtapasztalni otthonában.
Megbízhatóság mindenek felett
Mivel számos probléma forrása lehet a szakszerű segítség hiánya, a szerelés megkezdése előtt meg kell találnunk a megfelelő szakembert, ehhez azonban nem elegendő beírni a telefonunk keresőjébe a vízszerelő Budapest szavakat. Újabb döntést kell hoznunk, ami legalább olyan fontos, mint hogy zuhanykabint vagy kádat választottunk-e a fürdőszobába.
Figyelmesen tanulmányozzuk át a kereső által javasolt weboldalakat, hogy megfelelő tapasztalattal rendelkező szerelőt találjunk. Sajnos még ma is akadnak olyan „szakemberek”, akik hozzáértés nélkül végzik el a beszerelést, majd mikor az első hibák jelentkeznek, köddé válnak.
A megbízható szolgáltatók, mint a VízGázFűtésszerelő24.hu garanciát vállalnak az elvégzett munkára, és számlát is adnak, hiba esetén pedig készségesen sietnek ügyfeleik segítségére. A hosszú távú negatív következmények elkerülése érdekében dolgozzunk ilyen profikkal, hogy a fürdőszoba felújítással egy álom valósuljon meg, ne pedig rémálom!
