Akik rendelkeznek egy kis kézügyességgel, azok saját maguk is el tudják készíteni a lakás vagy ház összes szobájába a megfelelő függönyöket. Persze, mielőtt azok elkészülhetnének, a függöny méteráru beszerzését is meg kell oldani. Ilyenkor segíthet az érdeklődőknek a piramisfuggony.hu internetes shop, ahol minden adott, hogy a kuncsaftok elégedettségéhez. A függöny méteráru megrendelése előtt nem maradhat ki szükséges anyag szélességének a kiszámítása. Minden egyes esetben a karnis, illetve függönysín szélességét szükséges alapul venni, nem pedig az ablakét. Ha pedig új karnisrúd kerül a régi helyére, akkor az legyen legalább 25 centiméterrel szélesebb mind a két irányban, mint a nyílászáró! Ezáltal az elhúzáskor a függöny nem takarja az ablakot. Ugyanakkor rúdkarnis esetén a rúd végét díszítő elemeket nem szabad beleszámolni. Egyértelmű tehát, hogy a függöny méteráru megszerzésénél nem csupán a mintázat számít, hanem a méret is. Ha vitrázs függönyről van szó, akkor a szélességet az ablak belső peremeitől tanácsos mérni. A függöny méteráru megvásárlásánál a magasság is fontos. Ezt a párkányig, az ablak alsó pereménél lentebb vagy a padlóig is lehet mérni. Ha ez megvan, akkor végre középpontba kerülhet a design is. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy lakástextil függöny komoly hatással lehet a térre, ahol elhelyezésre kerül. Ha a tulajdonos magasítani szeretné az adott helyiséget, akkor egyértelműen a földig érő textíliák jöhetnek szóba. Persze az, hogy a lakástextil függöny milyen funkciót kap, nagymértékben függ az ablak méretétől is. Ha nagyobb üvegfelületet szeretne az ember optikailag kisebbíteni, akkor a felül összeérő anyagot két oldalra kötve ajánlott elhelyezni. Abban az esetben, ha az ablak elég alacsony vagy magasságához mérten széles, akkor jó ötlet picit ezt is kompenzálni. Remek megoldás erre, ha jóval a nyílászáró fölé akasztja az illető személy a lakástextil függöny eszközt. Döntsön bárhogy a háztulajdonos, az biztos, hogy a megfelelő produktumot reális áron tudja beszerezni a Piramis Szakáruházban. Nagy előny, hogy ebben boltban igazán változatos a termékkínálat.