A címben feltett kérdést egy rövidke szóval meg lehet válaszolni. Nem! Azonban nem véletlen, hogy sokakban merült már fel ez a kétely és inkább egy másik, kevésbé eredményes megoldáshoz fordultak. Volt idő, amikor a hair transplant még igencsak újnak számított és bár a kísérleti fázison már átestek, az eljárás tartogatott némi veszélyt. A technológia és a tudomány fejlődése azonban ezt a területet sem hagyta érintetlenül és ma már ez egy teljesen biztonságos, egyetlen nap alatt elvégezhető beavatkozás.Mégis, sokakban még az él, hogy ez egy fájdalmas és nehezen gyógyuló procedúra, ami ráadásul még hegekkel is jár. A hair transplant esetében már egyik sem igaz, persze csak akkor, ha a megfelelő szakemberek segítségét kérjük. A saját biztonságunk érdekében nagyon fontos, hogy alaposan utánajárjunk a dolognak, mielőtt belevágunk. A fenti URL-en egy olyan hair transplant klinikával találkozhat, aminek a honlapja igen informatív, ráadásul az első konzultáció ingyenes, így még utána is el tudja dönteni, hogy szeretné vagy nem.