Mint minden hivatalos dokumentum, úgy a tartózkodási engedély kérvényezése is bonyodalmas feladat, amihez nem árt némi rutinnal nekikezdeni. Na de honnan lenne a tartózkodási engedély kérvényezéséhez az átlagos tapasztalattal rendelkező embernek rutinja?Az igazat megvallva, sehonnan. Akkor mit lehet tenni? Vannak olyan vállalatok, mint például az Expat Center, mely munkatársai helyettünk is rendelkeznek elég képzettséggel és tapasztalattal, ami a tartózkodási engedély kérvényezéséhez szükséges. Az ő tudásukra alapozva már sokkal nagyobb sikerrel járhatunk tartózkodási engedély kapcsán a hivatalokban, nem kell attól tartani, hogy feleslegesen állunk órákon keresztül sorba és holnap kezdhetjük elölről, mert valami hibásan vagy hiányosan lett kitöltve. Ők ennek minden csínját-bínját ismerik és el is végzik a „piszkos munkát” helyettünk, míg mi egyéb fontos dologgal törődhetünk.