Minden időszaknak és korszaknak megvan a kedvenc játéka vagy időtöltése. Gondoljon csak bele, mostanában a gyerekek mivel játszanak. Az elmúlt évben a bobocar mánia kezdte elözönleni a gyereksereget. A futóbiciklihez vagy a kismotorhoz képest ez teljesen másfajta élményt nyújt. Az előbbieket tolni kell, és megvan a magasság- és a súlyhatára a járgányoknak, míg a bobocar szinte magától működik. Vagyis csupán rá kell ülni, mozgatni a kormányt és máris elindul.
Fizikailag nem is kell tudni értelmezni a dolgot, hanem csak élvezni az élményt. Ez pedig sem korhoz, sem lábhosszhoz nem kötött. Tehát a kicsiktől a nagyokig mindenki mehet vele egy szórakoztató kört. Se hajtani nem kell, se bekapcsolni, csak ráülni és repeszteni! Ezért élvezik annyira a lurkók. Plusz nem kell félniük attól, hogy felborulnak vele, mint például a biciklivel, hiszen olyan alacsonyan van a súlypontjuk, hogy ez önmagában is nehéz lenne, de a bobocar négy kereke is megakadályozza ezt, ami mindig a földön van előrehaladás közben. A kerékpár felszerelésekor nagyon fontos az, hogy a használója elvárásai szerint legyen megvalósítva.
Sokszor gondot szokott okozni az, hogy hol is lehetne tárolni biciklizés közben a dolgaikat? A hátizsák nem mindig opció, de a kormánytáska viszont bármikor az. Megeshet, hogy nem hallott még erről, vagy éppen azt gondolja, hogy a kormánytáska egy olyan átlagos táska, amelynek a füle éppen jó arra, hogy fel lehessen akasztani a kormányra. Nagy tévedés ez, hiszen így nem lenne sem praktikus, sem pedig biztonságos a tekerés. Az ilyen táskán van egy speciálisan beépített fém rész, amely a kormányra erősített rögzítő rúdhoz kapcsolható.
Ezzel a megoldással két legyet üthet egy csapásra, hiszen lesz egy tároló helye a kerékpáron, amelyre mindig számíthat, de egy olyan táskája is, amibe az apróságokat is belecsomagolhatja és biztonságosan szállíthatja. Nem mellékes, hogy a kormánytáska legtöbbje olyan kivitelezésben készült, amiről senki meg nem mondja, hogy biciklire való táska, ha éppen nincsen a járgányon közvetlenül rajta.