Nem állítunk azzal meglepő dolgot, ha kijelentjük, fázni senki sem szeret. Melegedni viszont stílusosan is lehet, a kandalló Budapest lakóinak pedig semmihez sem hasonlító dizájnt nyújt. A kandalló szó hallatán azonnal visszarepülünk a régmúltba, az angol arisztokrácia nagy fogadószobáiba, ahol a vidáman lobogó-ropogó tűz meghitt fénybe burkolja a falakat. Kész szerencse, hogy a klasszikus értelemben vett kandalló manapság újra a reneszánszát éli, így egész nyugodtan áldozhatunk mi is a komfort oltárán, ráadásul közel sem csillagászati összegekért. A fűtéstechnika ezen megoldása ugyanis költséghatékonyan kivitelezhető, bár az igazság az, hogy a minőségi kialakítást minden esetben meg kell fizetni. A beinvesztált összeg azonban hamar megtérül, hiszen a kandalló működése gazdaságos. Az igazi értéke z abból áradó atmoszférában van, ez kétségtelen. A kandalló Budapesten is népszerű elem, éppen úgy, mint az ország bármelyik szegletében, hiszen vendégszerető, a meghitt otthon képét kölcsönözi a háznak.
Hogyan kezdjünk hozzá a kandalló kémény építésének?
Persze a történet ott még nem ért véget, hogy van egy szép kandallótestünk, mivel a fűtésrendszer még számos belső elemet is tartalmaz, amelyek színvonalát a biztonságunk érdekében sem szabad elbagatellizálni. A kandalló kémény építés komplex munka és mint olyat, csakis szakértőre ajánlott bízni. Hogyan lássunk neki a feladatnak? Nos, elsősorban okos gondolat ellátogatni a Fire Store áruház honlapjára, ahol minősített, a biztonsági funkcióknak megfelelő modelleket találunk a felhozatalban. Még abban az esetben is, ha cseppet sem konyítunk a témához, a részletes leírásoknak köszönhetően, minden kérdésünkre megtalálhatjuk a kielégítő választ. A kandalló kémény építésénél, illetve magának a kémény típusának a kiválasztásánál fordítsunk figyelmet az adott modell vastagságára és egyéb jellemzőire! Amennyiben a könnyűszerkezetes egységek valamelyikének szavaznánk bizalmat, biztosan nem fogjuk megbánni a döntést, amit a precíz német gyártás is szavatol.