A gépi földmunka elvégeztetése profikkal

Ön is azt tervezi, hogy a közeljövőben, akár még a tél vége előtt, vagy kora tavasszal építkezésbe, felújításba fog? Vagy akár már bele is kezdett és rá kellett ébredjen, hogy sem a sárban, sem a fagyott talajban nem olyan könnyű az ásás?
Akkor bizony, valóban jó helyre tévedt, ugyanis a gépi földmunka sok kellemetlen órát, vagy akár napot, hetet megspórolhat önnek.


Itthon, jó magyar szokás szerint, amit lehet, szeretünk magunk megcsinálni. Ennek egyik oka a folyamatos spórolás, a másik meg, hogy „az van biztosan jól elvégezve, amit magam csinálok”. A gépi földmunka esetében a második opció biztosan nem merül fel, elvégre eléggé egyszerű ellenőrizni az elvégzett munka minőségét.
A spórolás pedig… hát, nem vagyok benne biztos, hogy akár egy kisebb csatornaárkot is nekiállnék magam kiásni, így, hogy már volt szerencsém hozzá és a gépi földmunka előnyeit is megismertem, sajnos utólag. Amire emlékszem, hogy mindenem sajgott, napokig ástunk néhány tíz métert és utána még napokig örültünk, ha fel tudtunk reggel kelni. Valóban nem szoktuk a szántást, de azért olyan nagyon puhány gyerekek sem voltunk. Ezzel szemben, a gépi földmunka ugyan azon a terepe kitermelt néhány óra alatt egy panziónyi alapot, egy fürdőtavat, kiszedte a fákat, a gyökereket és elrendezte a terepet. Mivel órabérben jöttek, még fizetni sem kellett sokat, így azt hiszem, hogy ha csak nem édesanyám rózsáit kell átültetni, nem nagyon akarok a jövőben ásót fogni.



Copyright 2017. All rights reserved.

Posted Szerzőadministrator in category "Építkezés", "Szolgáltatás