Az ingatlanpiac fejlődése

A gazdasági világválság minden üzleti, gazdasági és ipari szektorra rányomta a bélyegét, így az ingatlanpiac sem menekülhetett a hatásai elől.

ingatlanpiac

De ma már sokkal szerencsésebb helyzetben vagyunk, mint akár csak néhány évvel ezelőtt voltunk és úgy, ahogy a gazdaság egyes részei, úgy az ingatlanpiac is szépen, lassan újra magára talál és kiegyenlítődik a kínálati és a keresleti oldal. Ahogy régebben, például 2014-ben minden ingatlan értéke meg sem közelítette az előző évek árait és kereslet sem igazán volt rájuk, úgy ma már az értékek megközelítik a reális árakat és nem csak az azok járnak jól, akik sok pénzzel rendelkeznek, hanem az eladók is tudnak keresni az ingatlan értékesítésen. Az előzetes szakértői becslések pedig arról árulkodnak, hogy minden ingatlan ára kezd feljebb emelkedni, hiszen a kereslet is egyre nő úgy a lakások, mint a kisebb és közepes méretű házak iránt. Viszont, az ingatlanpiac azon szerelői, akik nagyobb méretű házakkal rendelkeznek, még várniuk kell egy kicsit az őket érintő fellendülésre, amíg kellő képpen megerősödik a fizetőképes keresleti oldal, de az elkövetkezendő két éven belül ez is bekövetkezik és rájuk is sütni fog a nap. A néhány éves emelkedést pedig stagnálás fogja követni, ami mindkét oldal számára jó hírnek számít.



Copyright 2017. All rights reserved.

Posted Szerzőadministrator in category "Ingatlan